Eng Hun

Kecskemét Fejlődéséért Alap

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata abból a célból alapította 2017-ben a Városi Alapkezelő Zrt.-t, hogy segítségével támogassa a jelen és a jövő gazdaság-, vállalkozás- és városfejlesztési elképzeléseit, és ezzel hozzájáruljon egy innovatív, értékteremtő vállalkozói és startup közeg kialakulásához Kecskeméten. Önkormányzati tulajdonú tőkebefektető társaságként Európai Uniós forrásból segíti a kecskeméti startupokat és a már működő vállalkozásokat. Tevékenysége során kifejezetten támogatni kívánja a fiatal, kecskeméti tehetségek kibontakozását, továbbá a már hosszabb ideje működő helyi KKV-k és nagyvállalkozások is juthatnak tőkebefektetéshez. A Kecskemét Fejlődéséért Alap célja a helyi gazdaság élénkítése, a foglalkoztatottság növelése, a helyi vállalkozások növekedési feltételeinek javítása.

Az AIPA Kft. végzi az Alapkezelő részére a 10-50 millió forint összegig terjedő finanszírozási igények, ötletek gyűjtését, majd azok értékelését. Szükség- és igény szerint a projektfejlesztési szakaszban mentorálási szolgáltatásokat is nyújt. A befektetési döntést a Városi Alapkezelő Zrt. hozza meg az AIPA Kft. által átadott információk, valamint a forrást kereső vállalkozással vagy magánszeméllyel, azaz projektgazdával történt egyeztetések alapján.

A Kecskemét Fejlődésért Alap pályázati felülete
 

Bejelentkezés

GINOP pályázatok a KKV-k versenyképességének erősítésére Felhívjuk a figyelmet a széchenyi2020 palyazat.gov.hu pályázati portálon lévő pályázati kiírásokra, melyekkel egyre több lehetőség nyílik a KKV-k számára versenyképességük erősítésére, innovációs tevékenységek, kutatás-fejlesztési projektek, piaci megjelenés támogatása által. Néhány pályázati felhívás: GINOP-1.3.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP-2.1.1-15 - Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.3-15 - Iparjog GINOP-2.1.4 - Innovációs voucher GINOP-2.1.7-15 - Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés