Eng Hun

II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA ‒ A „KECSKEMÉTI DUÁLIS MODELL” 3 ÉVE

II. DUÁLIS FELSŐOKTATÁSI KONFERENCIA
‒ A „Kecskeméti Duális Modell” 3 éve
 
Az országban az elsők között ismerte fel a Kecskeméti Főiskola a gyakorlatorientált képzésben rejlő lehetőségeket, és alakította ki a "Kecskeméti Modell" néven elterjedt módszertant a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. példaértékű együttműködésével, és az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. közreműködésével.
 
A kecskeméti duális képzés elindítását követően, 2013-ban az AIPA Kft. konferenciát szervezett, amelyen a minisztériumok, egyetemek, számos vállalat részvételével bemutatásra került a „Kecskeméti Modell”.
 
Az idén megrendezésre kerülő II. Duális Felsőoktatási Konferencián elsősorban az elmúlt három évben a duális képzés gyakorlati tapasztalatai kerülnek bemutatásra.
A kecskeméti duális képzés sikereinek köszönhetően mind a duális képzéshez csatlakozó vállalatok száma, mind a képzési paletta is folyamatosan bővül. Az országban idén több, mint 300 vállalatnál, 21 felsőoktatási intézményben 4 képzési területen 832 meghirdetés közül választhattak a jelentkezők. A duális képzési forma kialakításához nemzetközi példaként szolgált a németországi gyakorlat, amelyet konferenciánkon első kézből mutat be a mintaként szolgáló külföldi felsőoktatási intézmény vezetője.
 
Konferenciánkra várjuk az érdeklődő vállalatok felső- és közép vezetőit, humánerőforrás menedzsmenttel foglalkozó vezetőket, minisztériumok, irányító hatóságok, felső- és közoktatási intézmények elsősorban vezető munkatársait.
 
A konferencia időpontja: 2015. október 15.
Helyszín: Kecskeméti Főiskola, 6000 Kecskemét, Izsáki út 10.

Bízunk benne, Önnek is értékes információt tudunk átadni, és Önt is résztvevőink között köszönthetjük konferenciánkon!
Amennyiben szeretne részt venni az eseményen, kérjük jelentkezzen az alábbi űrlap kitöltésével 2015. október 10 - ig. A rendezvényen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött! A jelentkezéseket korlátozott számban tudjuk fogadni. Amennyiben kérdése van a programmal kapcsolatban, írjon nekünk a lilla@trendit.hu e-mail címre.

A program a TÁMOP-4.1.1.F-13/1-2013-0019. azonosító számú, „A kecskeméti duális képzési modell a kiemelt járműipari térségben, a társadalom sikerességének, a nemzetgazdaság fejlesztésének szolgálatában” c. pályázat keretében kerül megrendezésre.

A KONFERENCIA PROGRAMJA:
 

9:00 - 9:30 Érkezés, regisztráció  
9:30 - 9:50 Köszöntők
Gaál József alpolgármester, Kecskemét Megyei Jogú Város
Dr. Ailer Piroska rektor, főiskolai tanár, Kecskeméti Főiskola
 
9:50 - 10:10 Duális képzések a magyar felsőoktatásban, várható pályázati lehetőségek
Takács Tamás senior tanácsadó, EMMI Felsőoktatásért Felelős Államtitkárság
 
10:10 - 10:30 Duális képzés a nemzetközi vállalatok szemszögéből
Dr. Rudnay János a Duális Képzési Tanács és a Nemzetközi Vállalatok Magyarországi Társaságának elnöke
 
10:30 - 10:50 Az elmúlt három év tapasztalatai a duális képzés kialakítása során
Dr. Ailer Piroska rektor, főiskolai tanár, Kecskeméti Főiskola
 
10:50 - 11:40 Kerekasztal beszélgetés
Moderátor, szakértő: Dr. Török Erika, oktatási dékánhelyettes, Kecskeméti Főiskola
Duális képzésben résztvevő oktatók:
Prof. Dr. Belina Károly egyetemi tanár, Kecskeméti Főiskola
Dr. Lukács Pál főiskolai tanár, Kecskeméti Főiskola
vállalati szakemberek:
Varga-Papp Szilvia HR vezető, Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft.
Németh Ákos képzési és oktatási vezető, Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft.
Drozdik Szilvia HR vezető, Phoenix-Mecano Kft.
a képzésben résztvevő vállalatoktól 1-1- hallgató is részt vesz a beszélgetésben
 
11:40 - 12:00 Vállalati vezetőből oktató- Személyiségfejlesztés
Szatmáriné dr. Balogh Mária, Convictus-Consult Kft.
 
12:00 - 12:20 Kávészünet  
12:20 - 12:40 Duális szakképzés, munkaerőpiaci változások
Bihall Tamás oktatási és képzési alelnök, Magyar Kereskedelmi és Iparkamara
 
12:40 - 13:10 Képzés integrátorok
Prof. Dr. Belina Károly egyetemi tanár, Kecskeméti Főiskola
 
13:10 - 13:40 Duális felsőoktatási képzés standardizálása: Fehér Könyvek melyek duális képzéshez kapcsolódó standardokat tartalmazzák
Dr. Lukács Pál főiskolai tanár, Kecskeméti Főiskola
 
13:40 - 14:00 Konferencia zárás, kérdések és válaszok  
14:00 -   Állófogadás  

Bejelentkezés

GINOP pályázatok a KKV-k versenyképességének erősítésére Felhívjuk a figyelmet a széchenyi2020 palyazat.gov.hu pályázati portálon lévő pályázati kiírásokra, melyekkel egyre több lehetőség nyílik a KKV-k számára versenyképességük erősítésére, innovációs tevékenységek, kutatás-fejlesztési projektek, piaci megjelenés támogatása által. Néhány pályázati felhívás: GINOP-1.3.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP-2.1.1-15 - Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.3-15 - Iparjog GINOP-2.1.4 - Innovációs voucher GINOP-2.1.7-15 - Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés