Eng Hun

Partnertalálkozó és IV. Gazdaságfejlesztési Fórum

Megosztás

2019. december 17-én a Neumann János Egyetem CAMPUS aulája adott otthont Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata által szervezett Partnertalálkozónak és IV. Gazdaságfejlesztési Fórumnak.

A rendezvény egyrészt alkalmat nyújtott arra, hogy az Önkormányzat meghálálja a partnerek, cégek, cégvezetők munkáját, mellyel Kecskemét fejlődését segítik, mellyel hozzájárulnak a város fejlődéséhez. Másrészt kiváló alapja volt egy gazdasági fórumnak, ahol a résztvevők kötetlen keretek között beszélhetnek eredményeikről, tapasztalataikról, és jövőbeni terveikről egyaránt.

A nagyszabású showműsorral egybekötött esemény egyedi módon épült fel: bemutatták a program munkacsoportjait, az együttműködő cégeket, azok feladatait és vezetőit, ez volt az alap. És ezekre jött rá minden plusz információ, melyeket a későbbiekben – egy-egy dal, kérdés, vetítés között – a munkacsoportok, cégek vezetői a mikrofonba elmondtak. Ezek kis színes mozaikokként tapadtak az alapra, és a végén kirajzolódott a színes poligon kecske a maga tarkaságával, lendületességével. Szimbolizálva azt a dinamikát, sokszínűséget, mely a város fejlődését jellemzi.

További információ és képek a rendezvényről: hiros.hu.

Bejelentkezés

Nők a családban és a munkahelyen Az AIPA Alföldi Iparfejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. és a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület alkotta konzorcium az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. vezetésével sikeres pályázatot nyújtott be az EFOP-1.2.9-17. sz., a "Nők a családban és a munkahelyen" című standard felhívásra. Az EFOP-1.2.9-17-2017-00019 azonosítószámú, A "Nők a családban és a munkahelyen" című standard felhívás keretében meghirdetett pályázat megvalósítása Kecskemét Megyei Jogú Város és a Kecskeméti Járás területén c. pályázattal a konzorcium 173.118.093 Ft támogatást nyert el. A projekt honlapja:  https://www.nokcsaladmunka.hu/   Projekt megvalósítási időszaka: 2018.01.01-2020.12.31.   A projekt teljes költségvetése: 173.118.093 Ft. A visszanemtérítendő, 100 %-os intenzitású támogatás összege: 173.118.093 Ft.