Eng Hun

Kecskemét Fejlődéséért Alap - Forrás, ami lendületbe hoz

Megosztás

A közelmúltban több olyan üzleti reggelin is részt vettek az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. képviselői, amelynek során a Kecskemét Fejlődéséért Alap termékeit népszerűsítették megjelentek számára. Ezek során könyvelők, pályázati tanácsadók, helyi vállalkozók szerezhettek tudomást arról, hogy induló vállalkozásukhoz vagy meglévő vállalkozásuk fejlesztéséhez az Alaphoz fordulhatnak finanszírozásért. Az Alap 10 millió forint és 3 milliárd forint közötti összeget bocsát a terveik megvalósítására, a vállalkozások pedig ennek fejében kisebbségi tulajdonrészt adnak a cégben az Alap részére, amit a futamidő végén visszavásárolhatnak.
A lehetőség sokak fantáziáját megmozgatta, a 10 és 50 millió forint közötti finanszírozási igényeket gyűjtő AIPA Nonprofit Közhasznú Kft.-nél alkalmanként 4-5 ötlettel is jelentkeztek a vállalkozó kedvűek. További információ az Alap termékeiről a www.aipalap.hu oldalon érhető el.

Bejelentkezés

GINOP pályázatok a KKV-k versenyképességének erősítésére Felhívjuk a figyelmet a széchenyi2020 palyazat.gov.hu pályázati portálon lévő pályázati kiírásokra, melyekkel egyre több lehetőség nyílik a KKV-k számára versenyképességük erősítésére, innovációs tevékenységek, kutatás-fejlesztési projektek, piaci megjelenés támogatása által. Néhány pályázati felhívás: GINOP-1.3.1-15 Mikro-, kis- és középvállalkozások piaci megjelenésének támogatása GINOP-2.1.1-15 - Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása GINOP-2.1.3-15 - Iparjog GINOP-2.1.4 - Innovációs voucher GINOP-2.1.7-15 - Prototípus, termék-, technológia- és szolgáltatásfejlesztés