Eng Hun

HIPA Járműipari konferencia - 2016. március 7.

Megosztás
A HIPA számára kiemelt cél a hazánkba irányuló járműipari beruházások ösztönzése és támogatása, illetve a magyar járműipari beszállítói szektor fejlesztése. Az Ügynökség az ágazat kiemelkedő sikereit és az állam támogatását, szerepvállalását idén 3. alkalommal 2016. március 7-én egy nagyszabású rendezvény keretében mutatja be az érdeklődőknek.

A Járműipari Konferenciát a hagyományokhoz híven Szijjártó Péter külgazdasági- és külügyminiszter évértékelő beszéde és Ésik Róbert HIPA elnök úr köszöntője nyitja meg. Ezt követően 6 hazai járműipari nagyvállalat – Audi, Bosch, Continental, Mercedes-Benz, Opel, Suzuki – vezetője tart előadást az elmúlt időszak eredményeiről és a jövőbeni tervekről.
A konferencia második felében megrendezésre kerülő panelbeszélgetés témája a zöld jövő, az elektromos hajtás fejlődése a hazai gyártók és beszállítók szempontjából. A panelbeszélgetés fő célja, hogy rámutasson a várható jövőbeni trendekre, illetve arra, hogy a magyar járműiparnak milyen innovatív lehetőségei vannak a versenyben maradásra és előrébb jutásra.

A meghívott nagyvállalati, egyetemi, beszállítói és tanácsadói előadók az iparág fejlődése és az ehhez kapcsolódó technológia szükséglet, a beszállítói szintű termékfejlesztés és innováció, illetve az egyetem-kkv-integrátor együttműködés kérdésköreit járják körbe.

Kérjük, részvételi szándékát szíveskedjen regisztráció útján jelezni (melyhez szükséges a cégnév, név, titulus, e-mail cím) 2016. február 29-ig az event@hipa.hu e-mail címen. 

Bejelentkezés

Nők a családban és a munkahelyen Az AIPA Alföldi Iparfejlesztési Nonprofit Közhasznú Kft. és a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület alkotta konzorcium az AIPA Nonprofit Közhasznú Kft. vezetésével sikeres pályázatot nyújtott be az EFOP-1.2.9-17. sz., a "Nők a családban és a munkahelyen" című standard felhívásra. Az EFOP-1.2.9-17-2017-00019 azonosítószámú, A "Nők a családban és a munkahelyen" című standard felhívás keretében meghirdetett pályázat megvalósítása Kecskemét Megyei Jogú Város és a Kecskeméti Járás területén c. pályázattal a konzorcium 173.118.093 Ft támogatást nyert el.  A projekt honlapja:  https://www.nokcsaladmunka.hu/   Projekt megvalósítási időszaka: 2018.01.01-2021.03.31.   A projekt teljes költségvetése: 173.118.093 Ft. A visszanemtérítendő, 100 %-os intenzitású támogatás összege: 173.118.093 Ft.